A csapat
Az ÉNTÉRKÉPEM könyvekben nemcsak a tartalom fontos, de a forma is! Mi beleadtunk apait-anyait, minden ismeretünket, szívünket-lelkünket, és persze rengeteg időt, hogy a a legfontosabb témákról a tudnivalók belekerüljenek, és még az is szempont volt, hogy helyesen írjuk le a mondandókat. De éreztük, ez még nem lesz elég a mai fiataloknak. Ők már a netes felületekhez vannak szokva, és a könyvekkel – meg általában az olvasással – egész más a kapcsolatuk mint a mi generációnknak. Tehát a tartalmat számukra is élvezhető nyelven kell megírnunk, és ráadásul gyorsan olvashatónak kell lennie a könyvnek. De még az sem lesz elegendő, gondoltuk, hanem vizuálisan is kell kommunikálni a mondanivalót, mert a tinik online világa tele van képekkel, videókkal, ikonokkal, ábrákkal…
Hajni: Már az első könyves megbeszélésünk alatt ezt mondta Ria: „A Balázs Andit kell megkérnünk az illusztrációra.” Akkor még nem tudtam, miért ilyen biztos benne, de persze bíztam az ítéletében, hiszen ő már írt könyvet fiataloknak, és dolgozott is Andival. Azóta már tudom, Andi nélkül a könyvek nem lennének ilyen jók! Amikor írtuk a témákat, voltak az illusztrációra is ötleteink. Ezeket átadtuk, és voltak Msteams-es egyeztetéseink is, ahol röviden – szinte félmondtokban – elmondtuk a gondolatainkat és kívánságainkat. Én úgy éreztem, hogy ez alapján Andi nem fog tudni sok mindent csinálni. De hamar kiderült, neki ennyi elég… az átküldött word dokumentumból mégis csodálatosan illusztrált témákat varázsolt már az első körben is! Én mindig meglepődtem, hogy mennyire eltalálta a lényeget, meg persze a humoros illusztrációk miatt nemcsak érthetőbb, hanem élvezhetőbb is lett minden tartalom – a két fontos szempontunk az írás során.
Ria: Én tudtam, hogy Andi munkáival lesz teljes a könyv! Nagyon szerettem vele dolgozni. Volt, hogy egy-egy ábra elsőre nem tűnt tökéletesnek, de addig alakítgatta, amíg fel nem kiáltottunk: Igen, ilyenre gondoltunk! Ilyen volt például az önbizalomfa ábrája. Körülbelül 6-7 kör és variáció után lett kész a kép ami végül a könyvbe került. Saját ötleteit is belevitte a munkába. Volt olyan, amire mi nem is gondoltunk, mint ábra, de Andi a szöveg alapján készített egy vicces ábrát, például a címek egy részénél, úgy mint a Szokásátalakító, vagy Az agyi hepehupák résznél.
Hajni: Még olyan is volt, hogy az Anditól visszakapott anyag alapján rájöttem, hogy valamit módosítani kell a tartalmon. Például egyszer teljesen átírtunk egy témát, mert az illusztrálás után kiderült, hogy nem volt egyensúlyban az egyes részekről írt mennyiség. Többször is megesett, hogy kevesebb vagy több kérdést/gyakorlatot kívánt a téma a szerkesztés és az illusztráció alapján. Tehát nemcsak mi hatottunk Andi munkájára, hanem ős is a miénkre.
Andi: Igen, az én szerepem volt a tartalmat formába önteni:-) Képekkel megfogalmazni a mondanivalót, érthetőbbé tenni, ábrázolni a tartalmat. Átlátható rendbe tenni, strukturálni a szövegeket.
Végig nagyon izgalmas volt, vajon jól értem-e a szerzők szándékát és azt kommunikálom-e a rajzokkal, amit ők akartak elmesélni a szavakkal.
A könyvek nagyon fontos kérdéseket boncolgatnak, ezért nekem szívügyem lett a ez a munka. Szerintem mindenkinek el kell gondolkodnia ezeken a kérdéseken és keresnie kell önmagát és az útját…és ehhez óriási segítséget adnak a könyvek témafelvetései és módszerei.
A munkafolyamat során rám is nagyon erősen hatottak a könyvek! Sok régi problémához adtak új nézőpontot és új megoldókulcsokat. A könyvek természetesen ott lesznek a polcomon kéznél, és a kiskamasz fiamén is:-)
Hajni: Beszélnünk kell helyesírásról és a korrektúráról is…. először is, nekem be kell vallanom, hogy az én első verzióim tele voltak javítani valóval. Én 17 éve Hollandiában élek, munkahelyemen angol a kommunikáció nyelve, otthon pedig leginkább hollandul beszélünk a holland férjem miatt. Az csak hagyján, hogy nem használom folyamatosan a magyart a beszédhez, de magyarul írni végképp nem szoktam. Ráaadásul a könyv témáiban tényleg jártas vagyok, de magyarul ritkán olvasok és még ritkábban beszélek róluk. Tehát többszörösen hiányosnak gondoltam a tudásom ehhez a munkához, de a könyvben is megjelenő FEJLŐDÉSI szemlélet alapján hittem, lehetek (újra) jobb a magyar nyelvben. Bár Zalánka néni, a gimis magyar tanárnőnk, jól megtanította a nyelvtant és helyesírást, én az alkotás során sok mindet (újra) tanultam. Ami még ennél is többet jelentett, az Csilla segítsége volt. Már írtunk arról az egyik előző blogban (Egyet mondok, kettő lesz belőle… (enterkepem.hu), hogy hogyan került ő is a csapatba. Ő volt az, aki kitartó munkával átolvasott mindent, kiszűrte a hibákat, és fáradhatatlanul olvasta és javította a verziókat. Sokkal több hibát kellett javítania, mint amire én számítottam. Már az első körök alapján bebizonyosodott, hogy az ő munkája nagyon nagy jelentőségű.
Ria: Csilla is új gyöngyszeme lett a csapatunknak. Levette a helyesírás terhét, hiszen nagy nyomás egy könyvírás közben, hogy ne csak a tartalom, hanem a nyelvhelyesség is megfelelő legyen. (A tökéletes szót már nem is merem használni. Aki talál a szövegben hibát, bátran jelezze nekünk!) Még 100 újra olvasás után is lelünk hibákat, de én azt mondom erre: HURRÁ, mert mi találtuk meg és a legközelebbi nyomtatásban már nem lesznek ezek sem benne.
És most elolvashatjátok Csilla gondolatait is a folyamatról és a könyvekről. Ugye feltűnik, hogy mennyire jól megírt (nyelv helyességi, választékosság szempontjából…) az ő része?
Csilla:
Derült égből napsugár
Április közepén egy e-mail érkezett a férjem keresztanyjától. Egy könyvrészletet kaptam átolvasásra, amit ő írt a testvérével. Azt kérték, hogyha lenne időm, nézzem át orvosi szemmel. Örömmel igent mondtam, és bele is vetettem magam. Amikor kérdés merült fel bennem az olvasás során egy-egy szó/mondat/bekezdés pontosítása végett, leporoltam az egyetemi tankönyveimet, jegyzeteimet, és Hajnihoz hasonlóan én is számtalan oldalt újraolvastam. Kutattam a netes angol és német forrásokban, hogy a legprecízebben határozhassam meg a fogalmakat, folyamatokat, és azokat a legkézenfekvőbb, legérthetőbb formában tudjam elmagyarázni, ha szükséges. Szinte készültem a megbeszélésre.
Ria rögtön arról kérdezett, hogy mi volt az első benyomásom a könyvről. Ott helyben közöltem vele, hogy ez egy hiánypótló alkotás. Valamit nagyon eltaláltak; hihetetlenül jó, fiatalos a nyelvezete, lényegre törőek a témák, tűpontosak a megállapítások. Úgy éreztem, hogy manapság ez a könyv úgy kell a kamaszok lelkének, mint egy falat kenyér. Magam is érdeklődöm a pszichológia iránt, sokáig pszichológusnak is készültem, és a családomban, baráti körömben is többen foglalkoznak hivatásszerűen a lélektannal. Szinte odabilincselt a könyv, amikor olvastam. A témákat már ismertem, és magam is körbejártam őket, de mindig csak megállapításokig jutottam. Itt viszont eszközöket adtak a kezembe, amik nem is tűntek bonyolultnak. Az erőszakmentes kommunikációt (EMK) azóta is tudatosan
gyakorlom, és a szívemnek kedves szeretetnyelveket is tudatosabban beszélem. A beszélgetés során több javaslatot is felvetettem, többek között a korhatár bevezetését és a pszichológiai segélyvonalak megemlítését ajánlottam. Aztán belecsaptunk a lecsóba. Szépen végigmentünk a neurológiai döccenőkön, megbeszéltük, hogy mire szeretnének utalni, mi az üzenet, hogyan lehetne a szöveg még kifejezőbb.
Azt gondoltam, hogy – erre ugyan nem kértek, de – „több szem többet lát” alapon örülnének neki, ha az olvasás során felfedezett nyelvtani/gépelési hibákra is felhívnám a figyelmet. Számomra mindig is szórakozás volt ilyen típusú hibák keresése – ennek szeretete édesanyámtól ered, akivel rendszeresen üzenetet váltunk egy-egy nyomtatott sajtóban megjelent „csemege” esetén. Mindig is rajongtam a magyar nyelvtanért és vesszőparipám a helyesírás, egy-egy e-mail megírásakor is nagyon ügyelek rá, hogy igényes munka kerüljön ki a kezeim közül, sokszor szöszölök akár egy-egy mondattal is, hogy az a lehető legtalálóbb legyen. Ria megdöbbent a fentiek hallatán, éreztem, hogy mély benyomást tettem rá ezzel a tulajdonságommal, és ott helyben megkérdezte, hogy küldhet-e még szövegeket… Küldött.
Aztán szépen lassan egyre több szöveg érdekezett, és akkor született meg mindkét oldalról az igény egy közös, éppen aktuális verzióra. Ekkor ismerkedtem meg Hajnival, akivel kb. 5 perc alatt közös hullámhosszra kerültünk. Vele is sokat beszélgettünk, ötleteltünk, finomítottunk. Ő osztotta meg velem a hírt, hogy úgy döntöttek, 2 könyv lesz 🙂
Hajnival javítani az elején rendkívül szórakoztató volt, de az ilyen javítások mutattak rá a hiányosságaimra, így már nemcsak az orvosi részt tanulmányoztam újra, hanem helyesírási szótárakat bújtam és nyomoztam a helyes fordítások után is. Itt vált számomra a szórakozás munkává. Éreztem, hogy Ria, Hajni és Andi is gőzerővel dolgozik, hogy mindhárman mindent beleadnak. Elhatároztam, hogy én is mindent megteszek, hogy a tőlem telhető legjobbat tudjam nyújtani, amatőrként.
Ria és Hajni elégedettek voltak a munkámmal, mert azt éreztem, hogy egyre szabadabb kezet kapok, szinte maximálisan rám bízták a szöveggondozást, nemcsak a korrektúrát, hanem a szerkesztési feladatokat is. Nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy ennyire megbíznak bennem. Ahogy teltek a hetek, Hajnival szinte 2-3 naponta üzenetet váltottunk, és a javítások alatt annyira összeszoktunk, hogy már egymás hanghordozásából tudtuk, ha a másik elégedetlen, ha egy-egy részen még dolgozni kell. Mindezt pedig addig tettük, amíg az adott kifejezés/mondat tökéletes nem lett. Nagyon szimpatikus volt, hogy mindketten mindig nyitottak voltak a javaslatokra, kritikákra, ezen a téren nagyon sokat tanultam tőlük a közös munka során.
A legnehezebb számomra az időbeosztás volt. Az elején még tudtam tartani a tempót, hiszen akkor még csak nyersanyagokat kaptam; ha egy fejezet/rész elkészült, a javításom után ment a rész Andihoz, hogy elkészülhessen a szöveg mellé az illusztráció. A rendszeres megbeszélések és egyeztetések során lassan tökéletesre csiszolódott a mű. Én pedig folyamatosan kaptam az újabb és újabb verziókat a kisebb-nagyobb változtatásokkal. Minden egyes dokumentumot elolvastam, javítottam, többször előfordult, hogy Ria és Hajni annyira termékenyek voltak, hogy mire végeztem, már nem is az volt érvényben. Ez okozott kellemetlen pillanatokat is, ugyanakkor jó volt látni, hogy milyen dinamikusan születik/fejlődik egy rész. Mint minden alkotófolyamat során, itt is voltak nézeteltérések, de itt tapasztaltam meg az igazi csapatmunka-élményt, azt, hogy egy-egy problémára közösen keresünk megoldást. Ezekben a pillanatokban vettem észre, hogy a könyv technikái tényleg működnek. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra!
Remélem, hogy minél többekhez eljut, és sokan tanulhatnak majd belőle!
Ezúton is köszönöm a közös munkát, nagyon élveztem, hogy részt vehettem egy (illetve kettő) könyv megszületésénél.
Gratulálok Nektek!
Akit érdekel bővebben a könyvírás folyamata, ajánljuk a következő blogot dr. László Tímea weboldalán: Ötlettől az olvasóig – a színvonalas magánkiadás titka. Ebben az írásban részletesen olvashatsz arról, hogy milyen lépésekkel, feladatokkal jár a magánkönyvkiadás.