3+1 tipp arra, hogyan segítheted kamasz gyermekednek önmaga felfedezésében

A kamaszoknak rengeteg kérdése van az életről, de a legfontosabb talán a „Ki vagyok? Ki leszek?” megválaszolása. A válasz megtalálása – vagyis az önismeret – a boldogság és a sikeres élet kulcsa. Ahhoz, hogy megismerjük magunkat, fel kell térképeznünk és folyamatosan értékelnünk kell a saját egyedi értékeinket, preferenciáinkat, meggyőződéseinket, tulajdonságainkat és viselkedésünket. Nézzük mit tehetünk szülőként, hogy a térképezést és a válaszkeresést segítsük – és ezzel a gyermekünk boldogságához hozzájáruljunk.

  1. LÉGY KÍVÁNCSI!

Beszélgess gyermekeddel mindenről, ami érdekli őt! Kérdezd a barátairól, kedvenc ruhastílusáról, a zenéről, amit hallgat, a hobbijairól stb.!

Az érdeklődés során fontos, hogy kíváncsiságból kérdezz; hogy őt megértsd, és a gondolatok és kimondott szavak által a kamasz is jobban megértse önmagát.

Ne ess ebbe a hibába!

Ha megkérdezzük például, miért tetszik ez vagy az a zene, majd a választ szinte meg sem várva elmondjuk, mit tartunk benne mi károsnak, bántónak, túl hangosnak stb, azzal elhallgattathatjuk a tinit. A legjobb, ha miután megkérdezzük, milyen zene és miért tetszik neki, még tovább is megyünk csakis az ő szempontját, ítéleteit és annak okait kutatva tovább kérdezünk: És az, ami tetszik, miért fontos neked?

Ha eléggé kíváncsiak maradunk, és vissza tudjuk tartani a saját vélemények megosztását, meglepően sokat hajlandók a tinik megosztani. Ami nemcsak abban segít, hogy a kamasz önfelfedez, hanem mi is jobban megismerjük, megtudjuk mik a mozgatórugói a gyermekünknek. Ami segíthet bennünket konfliktusok során jobban megválasztani a saját stratégiánkat!

Természetesen egy ilyen beszélgetéshez fontos a megfelelő pillanat kiválasztása, amikor a “csemeténk” épp nyitott a megosztásra!

Haladó tipp

Az ÉN térKÉPem (16+) kötet alapján elvégezhetjük az első fejezet (ÉN) gyakorlatait. Akár együtt is, úgy hogy a szülő is megválaszolja magának a kérdéseket és utána beszélgethetünk az egyezőségekről és különbségekről.

Forrás: Az ÉNtréKÉPem kötetek illusztrációja

2. ÖSZTÖNÖZD A FELFEDEZÉST!

Bátorítsd és támogasd az új dolgok kiprópálását! Oszd meg a saját hobbijaidat, szenvedélyeidet, de ha ezek nem tetszenek a gyermekednek, akkor hagyd, hogy kövesse a saját érdeklődését!

El is mehettek együtt különböző eseményekre a környéken, mint például koncertekre, színházi- vagy táncelőadásokra, kézműves vagy művészeti bemutatókra, kiállításokra stb. Így a különböző érdeklődési körök széles skáláját ismerheti meg a fiatal. Együtt keressétek meg a lehetőségeket, és válasszátok ki, mi lenne érdekes – legalább egy kipróbálás erejéig.

Különböző sportágak kipróbálása vagy megtekintése is érdekes lehet. (pl. foci, úszás, lacrosse, jóga, Tai Chi). Próbáljatok vagy nézzetek olyanokat, amiket nem ismertek! Figyeld meg, hogy valami felkelti-e a tini figyelmét! Nem minden kamasz nyitott mindenre, de minden fiatal hajlandó valamit kipróbálni.

Megegyezhettek, hogy mondjuk ő választhat három dolgot megtekintésre vagy kipróbálásra, ami neki vonzónak tűnik, és te pedig egy olyat, amit ő nem választott volna magától.

Juli lányom rotterdami középiskolájában a sportok kipróbálására egyébként egy remek program van 17 éves korban. Testnevelés órák helyett egy 16 hetes időszakban 4 különböző sportot próbálhatnak ki egymás után, mindet csak egy pár alkalommal követve. A választék óriási, több tucat közül lehet választani a négyet, amit ki akarnak próbálni. Sok fiatalnak lesz így új “kedvenc” sportja és sokaknak ekkor esik le a tantusz, hogy sportolni jó.

Ne ess ebbe a hibába!

Miközben bátorítjuk az új tapasztalatok és érdeklődési körök felfedezését, egy dologra kell különösen vigyáznunk: nehogy a saját ízlésünk, (elő)ítéleteink, vagy szégyenérzetünk alapján irányítsuk a felfedezést. Talán a mi szüleink anno ránk erőltették az ideáljaikat, érdeklődési körüket vagy esetleg bizonyos szégyenérzetet “örököltünk” tőlük. Például azt mondták nekünk, hogy “a fiúk nem táncolnak…” Vagy lecikiztek egy olyan szenvedélyt, amire talán belsőleg megvolt bennünk a vágy, de belénk ültették, hogy valami baj van vele, például, hogy a rajzolás vagy a festegetés csak teljesen elvont, esetleg lusta embereknek való. Szülőként ez egy remek alkalom arra, hogy figyeljünk a belső hangokra, amelyek azt mondják, hogy a gyerekünknek nem kellene ezt vagy azt csinálnia, mert…

Ilyenkor kérdezzük meg magunktól: “Kinek a hangját hallom? Az enyémet? Vagy egy felnőtt hangja a múltamból? Mindenki egyetértene ezzel az állítással?” Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy te is fejlődj és gondolkodj el a saját “programozásodon”. He kell, szabadítsd fel magad és a jövő generációit ezektől a régi, korlátozó hangoktól!

Haladó tipp

Te is próbálj ki új dolgokat! Tán még neked is kerül egy új hobbi vagy szenvedély.

3. BÁTORÍTSD A TINÉDZSERT AZ ÖNFELTÉRKÉPEZÉSRE!

Bátorítsd a kamaszt, hogy tudatosan gondolkodjon az önmeghatározó kérdéseken! Néhány tizenéves magától is sokat foglalkozik az élet nagy kérdéseivel, míg más tizenéveseknek szükségük lehet némi ösztönzésre. Néhány feltehető kérdés:

  • Miben vagy jó?
  • Milyen belső tulajdonságaid vannak?
  • Hogyan látnak téged mások?
  • Szerinted mit fogsz csinálni a jövőben?

A tini sokféleképpen, például könyvek, filmek és zenén keresztül is térképezheti magát. Ha ezekről beszélgetünk, kiderülhet mi minden motiválja, mit értékel: például fontosabb neki az eredmény, a kaland, vagy inkább a kapcsolatokat helyezi az első helyre.

Ebben az időszakban sokszor bálványokat választanak, ami rámutat arra is, hogy milyen tulajdonságokat csodál, és milyen ember szeretne lenni a kamasz. Ha beszél a csodált személyről, akkor megkérdezhetjük: “Mi az, ami tetszik benne?” vagy “Mit tudsz, hogyan lett ilyen sikeres?” Így segítünk elgondolkodni azon, hogy kivé és miért szeretne válni, és arról is, hogy ahhoz mit tehetne.

Ne ess ebbe a hibába!

Ha feltesszük a fenti kérdéseket, és nem vagyunk megelégedve a válaszokkal (“szerintem nincs igazad”, vagy “nem így van”), akkor a tini bezárhat.

Az is megeshet, hogy a tini csak azt válaszolja: “Nem tudom”.  Ebben az esetben ne frusztrálódjunk vagy erőltessük a választ, hanem helyette segítsünk azzal, hogy olyan kérdéseket teszünk fel, amire szinte biztos tud válaszolni, vagy emlékeztessük esetleg olyasmire, amit már hallottunk tőle vagy másoktól és segít a kérdések megválszolásához.

Haladó tipp

Készítsünk olyan ajándékot, ami közvetlenül növeli az önismeretet. Én például a gyerekek 16. születésnapjára könyvet készítettem nekik – Róluk!

Ehhez a családtagoknak, barátoknak, sőt tanároknak és edzőknek is feltettem a következő kérdéseket:

  1. Mióta ismered …..t? Milyen volt akkor amikor megismerted? 
  2. Mi …… 3-5 legjobb tulajdonsága?
  3. Mi a legérdekesebb/legfurcsább ……-ban? 
  4. Mit gondolsz hogy fog ……  élete kinézni 16 év múlva (foglalkozás, család, hol él stb)?
  5. Milyen életmottót vagy bölcsességet ajánlanál neki megfontolásra?

Minden megkérdezettnek lett egy oldala, a válaszaival és fényképekkel (ahol lehetőleg együtt van az ajándékozottal) megspékelve. Nemcsak igazán emlékezetes ajándék, de tapasztalatom szerint legjobbkor jött az önismeret erősítéséhez. Ráadaásul még sok beszélgetés alapjai is lett. Több hónapos, esténként, titokban végzett munka volt, de egész biztos megérte!

EXTRA TIPP: Ne próbáld meg a gyerekeden keresztül élni az életedet!

Jó, ha tisztában vagy az igazi szándékaiddal, amikor valamit ráerőltetsz a gyermekedre.

Bármilyen tevékenységről vagy eseményről legyen is szó, jó elgondolkodni, hogy ez a gyermeknek tényleg a saját kívánsága, vagy lehetséges-e, hogy inkább a te vágyad, amit a gyerekeden keresztül élsz meg. Még akkor is érdemes erről komolyan reflektálni, ha olyan dologról van szó, amiről úgy érzed, hogy valóban hasznára válik a gyermekednek.

Mindenkinek jó térképezést!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.