Mit tartunk szépnek? Avagy bájos háj és izompacsirta fóbia?

A férfiak a vékony nőket szeretik, a nők pedig izompacsirtákra vágynak. Vagy mégsem?

Egy britt vizsgálatból az derült ki, hogy – bár sokan hisszük így -, azért nem is annyira igaz ez.

A kutatók 169 18-31 év közötti, heteroszexuális felnőttnek mutattak képeket, amelyeken különböző méretű és TTI-vel (testtömeg-index, amely a test magasságát és -tömegét veti össze) rendelkező testeket láthattak. Majd arra a kérdésre kellet felelniük, hogy milyen testformájú partnert választanának rövid- és hosszú távú kapcsolatra. Azt is megkérdezték tőlük, hogy szerintük az ellenkező neműek mit választanának rövid- és hosszú távra.

Ebből a felmérésből az tűnt ki, hogy a nők – átlagos magasság esetén – mintegy 5 kiloval túlértékelik a férfiak vékonyság utáni vágyát. A férfiak pedig azt hiszik, hogy a nők az 180 cm-es magassághoz 4 kilogrammal több izmot kívánnak, mint az adott válaszok alapján igazándiból kiderült. Ez a “túlértékelés” a rövid távú kapcsolatok esetén még hangsúlyozottab volt.

Ennek a nemek közötti szépségre és vonzerőre vontakozó “félreértésnek” egyik következménye az, hogy sokan elégedetlenek a tesükkel. A vizsgálatban részt vevő hölgyek átalgosan 5 kilogrammal szeretnének vékonyabbak lenni, míg a férfiak 7 kilogrammot szeretnének felszedni. Sajnos többek között tehát ez is állhat az egyre gyakoribb evészavarok mögött.

Forrás: British Journal of Psychology 2020 május (Misconceptions of opposite-sex preferences for thinness and muscularity)

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.